Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

David Henrie / 3.rész /

2018-09-20

http://www1.pictures.zimbio.com/gi/David+Henrie+Premiere+Breaking+Dawn+mZiZ0K_lxs4l.jpg
2005 - 2010: Sorozatszerepek & áttörés a Disney csatornán
2005-ben a House című sorozat „Cursed” epizódjában láthattuk. Ezt követően megkapta Luke Mosby szerepét a világszerte nagy sikernek örvendő Így jártam anyátokkal című szériában, melyben egészen 2014-ig, 65 epizódon át szerepelt. A 2006-os évben feltűnt a Döglött akták sorozatban Dale Wilsonként. Ezt követően, 2007-ben kapta meg Justin Russo szerepét a Varázslók a Waverly helyből című szériában, mely áttörést jelentett számára. Ekkor mindössze 18 éves volt. A világszerte népszerű sorozat nemcsak az ő, hanem kollégái, Selena Gomez és Jake T. Austin karrierjét is beindította. A széria október 12-én startolt el a Disney csatornán. A történet középpontjában a három testvér, Alex, Justin és Max áll, akiknek édesapjuk tanítja a varázslást, s sokszor bajba keverednek Alex miatt. A színész két epizód megírásában segédkezett, ezek az „Alex’s Logo” és a „Meet the Werewolves” című epizódok. 2009-ben a szériából film is készült, mégpedig Varázslók a Waverly helyből: A film címen. 2013-ban megjelent egy újabb film a sorozatból A varázslók visszatérnek: Alex kontra Alex címen, ám David sajnálatos módon nem szerepelt a filmben, csak említésre került benne a karakterének neve.
http://coolspotters.com/files/photos/1078692/david-henrie-profile.jpg?1374091562
2008-ban a Disney Channel Games televíziós műsorban tűnt fel, ahol a Zöld csapat kapitánya volt. 2009-ben a Zack és Cody című Disney-sorozatban láthattuk Justin Russoként, majd szintén a Disney által készített filmben, az Apurablókban szerepelt Emily Osment és Jason Earles oldalán. Ebben az évben ezek mellett a Disney Channel’s 3 Minute Game Show nevezetű vetélkedőben is részt vett. A 2010-es évben két epizódon át szerepelt a Jonas című sorozatban, majd az Easy to Assembe sorozatban is Ethanként.
https://hairstyles.thehairstyler.com/hairstyle_views/front_view_images/5377/original/David-Henrie.jpg

Hozzászólások (0)