Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Hilary Duff / 24.rész /

2018-05-29

https://i.pinimg.com/originals/99/60/5c/99605c85d13f2858f5b69b212e10f234.jpg

ZENEI STÍLUSA:
Zenei stílusát főleg a pop és a pop-rock világból meríti. Hilary egészen kiskorától kezdve imád rockzenét hallgatni, állítása szerint ez sokban befolyásolta zenei világát. A Disney csatornánál azonban nem volt lehetősége kibontakozni rockosabb oldalának, ott inkább a pop stílusú szerzeményeket adott elő. Második stúdióalbumánál változtatott zenei stílusán, ekkor a The Matrix nevű produkciós csapat volt segítségére. Ebben a korszakában olyan előadók ihlették, mint Avril Lavigne, Ashlee Simpson, vagy éppen a szintén egykori Disney sztár, Lindsay Lohan. Harmadik stúdióalbuma egy újabb stílusváltás követelt: sokkal erősebb a zenei alap, illetve a gitár, a dob és a basszus erőteljesebben van jelen, mint eddig – a pop iránya helyett inkább a pop-rock és a rock felé húz. Következő albumán, a Most Wanteden visszatér a lágyabb hangzásvilághoz, a pophoz, illetve mint új irányzat megjelenik a dance is. Ezt a vonalat viszi tovább a 2007-ben megjelenő Dignity c. korongjára is, melyet az europop, a hip hop, a rock ’n’ roll és az elektro is kísér. 2014-ben már a folk és az indie pop dominál zenéjében, amely hatalmas váltás az eddigi lemezei stílusához képest. Egyes dalaiban a banjo adja az alaphangot, illetve előszeretettel készít akusztikus előadású dalokat is.

Hozzászólások (0)