Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Jade Thirlwall / 3.rész /

2018-09-23

https://akns-images.eonline.com/eol_images/Entire_Site/2016920/rs_697x1024-161020121434-634.Jade-Thirwall.kg.102016.jpg?fit=inside|900:auto&output-quality=90
LITTLE MIX: DNA (2011-2012)
A műsor után azonnal megjelent Cannonball című feldolgozásuk, melynek eredeti előadója Damien Rice. Bár a dal a brit hivatalos slágerlista élén nyitott, ám az első héten "mindössze" 210,000 példányt értékesítettek belőle. 2005 óta egyetlen X Factor nyertes nem adott el ilyen keveset a tehetségkutató után kiadott kislemezéből egy hét alatt. A Little Mix második kislemeze, a Wings a debütáló albumukról 2012. július 2-án volt először hallható a rádiókban, hivatalosan augusztus 26-án jelent meg, és azonnal a brit slágerlista élén nyitott. A Beyoncé és Michael Jackson által inspirált dal producere a TMS nevű formáció volt, a dalszöveg megírásában maguk a lányok is részt vettek. A Wings hamar elnyerte a kritikusok és a rajongók tetszését, a legtöbb médium pozitívan nyilatkozott a szerzeményről. A lányok 2012 novemberében jelentették meg DNA című dalukat, amellyel a brit X Factor 9. szériájában is felléptek. A hivatalos brit slágerlistán 3. helyen mutatkozott be.
https://pbs.twimg.com/profile_images/1031632189841125377/HVDLWCMd_400x400.jpg
Első nagylemezük DNA címmel 2012. november 19-én jelent meg Nagy-Britanniában, 3. helyen debütált a hivatalos brit albumeladási listán. A korongon szereplő dalok megírásában a lányok maguk is aktívan részt vettek, olyan producerekkel dolgoztak együtt, mint a TMS vagy Xenomania, a Red Planet című dalban pedig T-Boz, a TLC legendás énekesnője működött közre. További 2 kislemezt jelentettek meg az albumról: a Change Your Life top 20-as sláger lett 2013 januárjában, ezt követte végül a How Ya Doin'?, melyet némileg átdolgoztak az eredeti album verzióhoz képest, a híres amerikai rapper, Missy Elliot segítségével.
https://cdn.heatworld.com/one/lifestyle-images/entertainment/593e6346ba20f03f692ad67b/Jade-Thirlwall-Aladdin-2.jpg?quality=50&width=960&ratio=16-9&resizeStyle=aspectfill&format=jpg
A lányok 2013 januárjában 23 állomásból álló turnéra indultak Nagy-Britanniában. A Little Mix sikeresen hódította meg a világ egyik legnagyobb zenei piacát - az Egyesült Államokban DNA lemezük 4. helyen nyitott a Billboard Top 200 listáján - ezzel pedig megdöntötték a Spice Girls rekordját: eddig sosem sikerült brit lánycsapatnak bemutatkozó albumával ilyen előkelő helyen debütálnia Amerikában. A stúdiózás mellett a lányok egyéb dolgokkal is foglalatoskodtak: 2012. augusztus 31-én megjelent első életrajzi könyvük Ready to Fly címmel a HarperCollins kiadó által. 2012 májusában pedig szerződést írtak alá a Vivid Imaginations játékkiadóval és a zenészekhez kapcsolódó termékeket árusító Bravado-val babák, kirakósok, kiegészítők és egyéb játékok boltok polcaira kerüléséről. 2012. júniusában részt vettek az M&M's kampányában, amely limitált kiadású csokoládé kollekcióva ünnepelte Erzsébet királynő gyémántjubileumát.
https://d.ibtimes.co.uk/en/full/1629832/jade-thirlwall.jpg?w=736&e=fa03fe166f55d1e6e427acf989c2d323

Hozzászólások (0)