Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Pink / 6.rész /

2018-05-22



2012-jelen
Megjelent hatodik stúdióalbuma The Truth About Love címmel. A lemezen leginkább szerelmes, és szomorú dalok kaptak helyet. A Billboard 200 sikerlistán listavezető lett, így ez lett Pink első listavezető albuma, amit később Grammy díjra is jelöltek. Júliusban jött ki az album kislemeze a Blow Me (One Last Kiss). Az album 2012-ben a 6. legtöbbet eladott album lett. A második kislemez 2012 októberében jelent meg Try címmel. A negyedik kislemez, a Just Give Me a Reason 2013 februárjában jelent meg. 2013-ban további három kislemez jelent még meg, a True Love a Walk of Shame és az Are We All We Are. 2013. február 13-án ismét turnézni indult. A turné ezúttal a The Truth About Love Tour nevet kapta.
Két számot írt Cher Closer to the Truth albumához, az I Walk Alone-t és a Lie to Me-t. 2013-ban főszerepet játszott a Thanks for Sharing című filmben Gwyneth Paltrowés Mark Ruffalo mellett. Szintén ebben az évben a Billboard az év nőjének nevezte.
2014-ben bejelentette, hogy együtt dolgozik Dallas Greennel egy együttműködési albumon a You+Me bandanév alatt. Az album Rose Ave címen jött ki 2014 október 14.-én. 2015 augusztusában Pink készítette el a Today's the Day című dalt a 13. évad The Ellen DeGeneres Show-hoz.
2016 februárjában bejelentették, hogy Pink át fogja dolgozni a Lucy in the Sky with Diamonds című Beatles számot a Netflix egyik sorozatához, a Beat Bugshoz. Szintén ebben a hónapban bejelentették, hogy átdolgozta a White Rabbitot az Alice Tükörországban című filmhez, míg áprilisban kiderült, hogy közreműködött a film egyik betétdalában, a Just Like Fireben. 2016 júliusában bejentette, hogy megírta a Recovering című számot a francia-kanadai énekesnek Celine Dionnak a következő angol nyelvű albumához. Pink vendégénekeseket biztosított a country énekes Kenny Chesney's kisalbumához a Setting the World on Fire-hoz ami 2016 augusztusában jelent meg. 2017. augusztusában megkapta az MTV VMA díjátadó Életmű díját illetve szintén ebben a hónapban jelent meg visszatérő kislemeze What About Us címmel. Ez év októberében érkezik hetedik nagylemeze Beautiful Trauma címmel.

Hozzászólások (0)