KARRIER
Elõször modellkedett, majd reklámfilmekben, végül filmekben szerepelt. Sokszor sikerült elnyernie a rendezõk és producerek tetszését. Szerepelt a Fugitive Pieces, az Away from Her, és a Never Cry Werewolf címû filmekben. 2006-ban kapta meg Mia Jones szerepét a Degrassi: The Next Generation címû sorozatban. Az MTV American Mall címû filmjének õ volt a fõszereplõje. 2009-ben kapta meg a CW sorozatának, a Vampire Diariesnak a fõszerepét. Elena Gilbert karakterével pedig elindult a siker felé vezetõ úton. A készítők nagy feladatot állítottak Nina elé, hiszen el kell játszania a sorozatban a gonosz Katherine Pierce karakterét is, aki Elena teljes hasonmása. A sorozatért 2010-ben Young Hollywood díjat kapott "Making their Mark" kategóriában, illetve a szereplőgárdával megosztva is részesült egyben.
2011-ben Kellan Lutz mellett szerepel a The Killing Game című filmben, és szintén ebben az évben feltűnt a The Roommate című horrorban, illetve szinkronizált egy epizód erejéig a Family Guy című sorozatban. A 2012-ben megjelent The Perks of Being a Wallflower című drámában Logan Lerman és Emma Watson mellett játszik. A 2014-es Let's Be Cops című vígjátékban pincérnőként tűnik fel, de a film promotálása során igen jelentős szerepet kapott a színésznő. 2015-ben a The Final Girls című horror-vígjátékban Nina alakította a főszereplő Vicki-t.
2017-ben Vin Diesel mellett főszerepet játszott az xXx folytatásában és az Egyenesen át című filmben. Feltűnt még a Crash Pad című filmben és A munka hősei című sorozat egyik epizódjában. Ugyan ebben az évben még visszatért a The Vampire Diaries sorozat utolsó epizódjára, hogy méltón le tudják zárnia nagysikerű szériát.
A következő évekre több filmre is leszerződött, de ezek megjelenése még bizonytalan.
Nina Dobrev / 3.rész /
2018-05-15
Hozzászólások (0)